Tavaly júniusban érkezett hozzám Colson Whitehead Pulitzer-díjas írása, A Nickel-fiúk, a 21. Század Kiadó jóvoltából. Egészen pontosan 2020.június 5-én, 11 nappal George Floyd halála után. Akkor nagyon aktuális lett volna elolvasni és feldolgozni a témát, de nem bánom, hogy ez nem történt meg, mert lehet, teljesen más érzetekkel olvastam volna. Így kicsit tisztább lappal indultam, most nem folyik a csapból is a Black Lives Matter mozgalom.

Szeretnék pár szót szentelni erre az egyszerű letisztult, mégis gyönyörű kiadásra. Figyelemfelkeltő, matt védőborító (aki részt vesz a NIOK-ban, attól kérdezem, elfogadható piros borítós könyvnek?), alatta pedig, szerintem végtelenül frappánsan, egy fekete keménykötésű könyv. Ahogy nézem Colson Whitehead másik magyarul is megjelent írása, A föld alatti vasút is hasonló megjelenést kapott. Nagyon tetszik, csillagos 5-ös erre a megoldásra.

Olvastam már életemben pár holokauszt témájú könyvet, és furcsa kimondani, de szeretem őket, ezzel biztos nem vagyok egyedül. Viszont, ha jól emlékszem sosem került a kezembe még olyan regényt, ami a feketék ellen irányuló rasszizmusról szól.

Whitehead a könyv végén a köszönetnyilvánításban írja, hogy a történet fikció, a szereplők az ő elméjének szüleményei, de egy halom forrást felsorol, honnan merített ihletet. A Nickel-fiúk igaz történeten alapszik és ez a legszomorúbb benne. A valóságban az Arthur G. Dozier Fiúiskola száztíz éven át működött és biztos vagyok, hogy nem csak afroamerikai gyerekek életét tette tönkre, hanem számos fehér fiút is teljesen letérített a normális élethez vezető útról.

Emiatt számomra nem is a rasszizmus a legmegdöbbentőbb a regényben, hanem hogy az emberi gyűlölet és kegyetlenség milyen mértékű lehet. Mert azoknak az embereknek, akik ilyen tettekre képesek, azoknak a bőrszín, a vallás csak indok a kegyetlenkedésre.

A könyv szépen lavírozik a borzalmak, és a kicsit megnyugvás nyújtó fejezetek között. Emiatt azt gondolom, annak is befogadható, akinek a lelke érzékenyebb. Nevezhetjük könnyen fogyasztható tragédiának, aminek hossza miatt sem fog az olvasó megcsömörleni A történet vége őszintén meglepett, egyáltalán nem vártam a fordulatot, inkább valami megnyugvást kerestem Elwoodnak, a főszereplőnek.

Whitehead jól ír, nem csoda, hogy megkapta a Pulitzert kétszer is, mindenképpen szeretném elolvasni a Föld alatti vasútat, főleg, hogy sok vélemény alapján az még jobb.

Köszönöm a könyvet 21. Század Kiadó!

Cím: A Nickel-fiúk
Szerző: Colson Whitehead
Kiadó: 21. Század Kiadó
Borító: keménytáblás, védőborítóval
Oldalszám: 275
Értékelés: 5/5
Fülszöveg:
A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint „ő is van olyan jó, mint bárki más”. A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De ebben a világban, az 1960-as évek elején, az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy „testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze” a büntetett fiúkat, ezáltal „tisztességes, becsületes emberek” váljanak belőlük.
A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: „Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket.” Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik.
Elwood idealizmusa és Turner szkepticizmusa közt támadó feszültség olyan döntéshez vezet, amelynek következményeit évtizedeken át viselik. Colson Whitehead regénye igaz történeten alapul. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. A Nickel-fiúk bravúros teljesítmény: megsemmisítő, sodró történet, amely egy klasszis írót állít elénk.