Jó jó, többet nem kombinálom a címeket (vagy de). Ismét két nem kapcsolódó könyvet olvasva éreztem, hogy itt bizony van párhuzam. Egészen a második végén járva hasított belém ez a gondolat.

Philip K. Dick – Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

Robert Merle: Mesterségem a halál

Mi a közös bennük? A lelkiismeret, illetve annak a hiánya és a felelősségáthárítás.

Talán nem kell mondani, hogy ebből a könyvből készült a kultikussá vált Szárnyas fejvadász című film. Férjemmel kétszer kezdtünk eddig neki, de nem sikerült befogadnunk. Ezért vagy ennek ellenére úgy szerettem volna szeretni ezt a könyvet, de vagy rosszkor talált meg, vagy egyszerűen nem illünk egymáshoz. Nem kötött le, és nagyjából végigküszködtem magam a szűk 300 oldalon, majdnem egy hétig tartott mire elolvastam.

Rick Deckard android fejvadász, pénzhiánnyal küzd, felesége meglehetősen neurotikus. Azt hiszem, ha nem látok a filmből egy keveset, és nem tudom, hogy Han Solo játssza (nem jut eszembe a neve és nem fogok rá keresni) akkor nem így képzelem el Ricket (Harrison Ford, beugrott). Inkább egy elhízott, kiégett, kopaszodó amcsi nyomozó illene a szerepre.

Lehet, túl sok thrillert olvastam mostanában, de úgy éheztem a fordulatra, hogy amikor beviszik egy általa ismeretlen rendőrőrsre, ahol soha nem hallottak se róla, se főnökéről, se a körzetéről, felcsillant a szemem. Ez az Rick is andriod és hamisak az emlékei. De nem, sajnos az androidok verték át. Pedig olyan szép lett volna…

A műnek azt hiszem erősebb a filozófiai vonala, mint a történet fontossága. Az androidok tárgyak, vagy kelthetnek empátiát? Ha tárgyként gondol rájuk a fejvadász akkor megmagyarázható a léleknek a kiiktatásuk? Vagy ha egy felsőbb hatalom, lény ad rá utasítást?

“Mercer azt mondta, rossz, de akkor is meg kell tennem.”

Itt kapcsolódik a két könyv egymáshoz.

Merle regényéből, is készült film, viszont azonkívül, hogy IMDB-n 7,1-es értékelést ért el, mást nem tudok róla. (idén eddig 5 olyan könyvet olvastam, amiből készült film, lehet ez a zsánerem) (ez meg egy ilyen zárójeles poszt)

Rudolf Lang, 13 éves kisfiú, az I. világháború előtti Németországban él, apja súlyos mentális problémákkal terhelt. A bigottan vallásos édesapa, már nem emlékszem pontosan miért, átvállalja az Úr előtt fia bűneit. Azt akarja, hogy Rudolf pap legyen, Rudolf viszont tiszt szeretne lenni. A történet elején nem tudtam eldönteni, hogy Rudolf pszichopata vagy aspergeres. Igazából még most sem tudom. Sok olyan dolgot csinál, ami egyértelművé teszi, hogy valami nincs rendben nála. Amikor az apja meghalt reménykedtem, hogy ezután minden más lesz, bár akkor elég hamar vége lett volna a sztorinak. Apukának köszönhetően, vagy sem, Rudolf tökéletes náci lesz. Imádja hazáját, és olyan hazafi, hogy arról Mel Gibson, vagy Steven Seagal is példát vehetne.

Több könyvet olvastam már ebben a témában, de sosem a németek oldaláról. Persze azok általában életrajzi könyvek voltak, valós személyek, valós sorsáról. Merle könyve, bár a valóságból merít – Rudolf Höß az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának, a nürnbergi per során tett tanúvallomásait használta fel – fiktív életrajz. Emiatt nem tudom, kaphatunk-e válaszokat a kérdésekre. Hogy csinálhat egy ember egy másikkal olyan dolgokat, amik megtörténtek a II. világháború alatt. Vagy pszichopata, vagy tökéletesen el tudja hárítani a felelősséget, vagy tárgynak tekinti a másik embert. (hajónaplónak: el kell olvasni Rudolf Höß – Auschwitz parancsnoka voltam)

“A zsidókban csak mennyiséget láttam, nem emberi lényeket.”

Az én kérdésem, azt átadhatjuk e a sorsunk irányítását másnak, akár vallási alapon, akár hierarchiában felettünk lévő embernek. Át fogom írni a blog címét Filozófiaveszélynek.